1883. december 14-én született, Tanabéban, három nővére mellett ő volt az egyetlen fiú a családban. Erős és képzett harcművész ősök utóda volt, fiatalkorában mégis gyenge és beteges. Apja ösztönzésére szumózni, úszni és futni kezdett, így rövid idő alatt roppant erőre tett szert. A tanabei középiskola elvégzése után abakusz (számviteli) főiskolára járt. A diploma után könyvvizsgáló lett, és munkájának elismeréseképp Tokióba akarták áthelyezni, de Morihei felmondott. Robbanékony természete miatt sokszor összetűzésbe került a törvénnyel, apjának nem kis fejfájást okozva ezzel...
1936-ban született Tokióban. Gyermekként judót tanult, az aikidoval 1954-ben ismerkedett meg. 1955-ben lépett be a Honbu Dojoba uchideshiként, azaz mint bentlakó tanítvány. Az ötvenes évek végétől a Honbu Dojoban oktatott, részt vett az egyetemi Aikikai-szervezetek kialakításában.
1965-ben Kobayashi Yasuo sensei fiaként látta meg a napvilágot, Kodairában. Első diplomáját a Takushoku Egyetem Idegen Nyelvi Karán, kínai szakon szerezte, mesterfokozatát a Kyorin Egyetemről kapta meg, nemzetközi kapcsolatok szakterületen. Dojoi: Tokorozawa, Tachikawa, Itabashi és Tanashi. Érdeklődése: Sí, kendama.
1962-ben született Tokió Kodaira nevű külvárosában. Az általános iskola 1. osztályába járt, amikor aikidózni kezdett, rögtön jó barátságot kötve az akkor még óvodás Kobayashi Hiroakival. A Chuo Egyetemen közgazdaságtant tanult, egyetemi évei alatt már segített a gyerekcsoportok vezetésében.
1921. június 27-én született Kiotóban, Ueshiba Morihei és Hatsu negyedik gyermekeként. Abban az időben az Ueshiba család Ayabe városában élt az Omoto-kyo vallású közösségben, ahol Morihei fontos szerepet töltött be.
Gyermekkora legnagyobb részét egy olyan országban töltötte, ami háborúban állt (az 1930-as mandzsúriai megszállástól az 1945-ben bekövetkezett kapitulációig.) Tekintve, hogy apja szoros kapcsolatban állt a politikával és a katonai osztállyal, különösen az ultranacionalista körökkel, így Kisshomaru-nak is nagy rálátása volt Japán háborús erőfeszítéseire. Ez a tapasztalat és a háború utáni kíméletlenség felnőttként nagyon fontos hatással volt nézeteire.
1951-ben született Tokióban, Ueshiba Kisshomaru második fiaként, az alapító Ueshiba Morihei unokájaként. Diplomát a Meiji egyetemen szerzett. Nagyapja és édesapja nyomdokain járva, mint jelenlegi Doshu tanítja és igazgatja az Aikidot.
1980-ban született az aikido alapítójának dédunokájaként, aki egy nap majd nagyapja és édesapja nyomdokaiba lép, mint doshu.