1921. június 27-én született Kiotóban, Ueshiba Morihei és Hatsu negyedik gyermekeként. Abban az időben az Ueshiba család Ayabe városában élt az Omoto-kyo vallású közösségben, ahol Morihei fontos szerepet töltött be.

Gyermekkora legnagyobb részét egy olyan országban töltötte, ami háborúban állt (az 1930-as mandzsúriai megszállástól az 1945-ben bekövetkezett kapitulációig.) Tekintve, hogy apja szoros kapcsolatban állt a politikával és a katonai osztállyal, különösen az ultranacionalista körökkel, így Kisshomaru-nak is nagy rálátása volt Japán háborús erőfeszítéseire. Ez a tapasztalat és a háború utáni kíméletlenség felnőttként nagyon fontos hatással volt nézeteire.

1931 áprilisában befejeződött egy 80 tatamival rendelkező dojo, a Kobukan építése, és ezzel megkezdődött a Budo intenzív működése. Az épület dojóként szolgált, de az Ueshiba család rezidenciáját is jelentette egyben. 1936 körül ebben a dojóban kezdett el Kisshomaru hivatalosan is aikidót gyakorolni. Gyermekkorában kendózott, továbbá a Kashima Shinto-ryu kenjutsu-t is űzte. A kardforgatásban való képessége arra ösztönözte apját, hogy őt használja ukének (uketachi) a gyakori bemutatókon, amiket a hadsereg és az ország politikai elitjei előtt tartott. Annak ellenére, hogy Kisshomaru élvezte a kiváltságos helyet az alapító mellett, nem mondhatjuk, hogy Morihei felkészítette volna őt utódjának. Csak akkor vált fokozatosan az aikidóvilág jövőbeli vezetőjévé, mikor elkezdett intenzíven edzeni.

A Waseda Egyetemen szerezte diplomáját, de diákévei alatt már ő volt a Kobukai dojo adminisztratív ügyeinek a felelőse is.

Amikor a Kobukai megalakult Ueshiba Morihei visszavonult a dojójába Iwamába, az Ibaraki prefektúrába és a tokiói központ vezetését Kisshomaru-ra hagyta, aki 1942-ben a Kobukan igazgatójává vált, tágabb értelemben ő lett a második helyen az iemoto hierarchiájában (iemoto: a hagyományos családi öröklődési rend Japánban).

"Fel kell készülnünk rá, hogy szeretett hazánk egyszer újra felvirágzik, és nem elég csak Tokióban maradnunk. Máshol is meg kell erősítenünk a helyzetünket. Szeretnék építeni egy "Aiki-gazdaságot" Iwamában. Kisshomaru, ki kell tartanod Tokióban a Hombu dojóban és meg kell védened a végsőkig - akár a halálig!"

Kisshomaru 21 éves volt ekkor. Apja rendelkezése, hogy Kisshomaru saját életét is kockáztassa a dojóért, és az a ki nem mondott elvárás, hogy az aikido túlélése előbbre való saját életénél, hatalmas terhet rótt a fiatal Ueshibára, amit csak halálával tehetett le.

Japán 1945. augusztus 15-i megadása és a pusztulás mélyen hatott Kisshomaru-ra. Nehezen folytatta tanulmányait, de megszerezte diplomáját gazdaság- és politikatudományból 1946-ban. Ekkor értette meg igazán saját szerepét és azt, hogy mit adhat az aikido Japánnak és a világnak ezekben a nehéz időkben. Felismerte, hogy a hadseregen és a nacionalizmuson alapuló hatalomgyakorlás tévút, és úgy döntött, hogy az aikido, mind a technikai oldalával, mind a szellemi üzenetével, hidat tud képezni nemzetek között, hogy összehozza őket. Elkezdte feléleszteni az aikidót és demokratizálni a gyakorlatát, egy egészen új irányt követett: szakított az elitista és harcias gyökereivel. A régi Kobukai alapítvány vezetői úgy döntöttek, ideje, hogy jelentőségüket a kormányzat újra felismerje. 1948 február 9-én a Zaidan Hojin Aikikai-t (az Aikikai Alapítványt) az oktatási minisztérium hivatalosan is engedélyezte, ami hivatalosan újra intézményesítette az aikido gyakorlatát a japán szigetvilágban a több évig tartó megszakítás után. A következő évben Kisshomaru úgy döntött, végleg visszatér Tokióba és folytatja tevékenységét a Hombu Dojóban.

Apja nagyon elégedett volt vele, ugyanakkor ezt sosem mondta el a fiának. Morihei mindent ráhagyott a fiára, hogy a klubot menedzselje, csak annyit mondott neki, hogy hallgasson az ösztöneire.

Kisshomaru úgy gondolta, hogy a tokiói Hombu Dojo az aikido Hondenje (a legszentebb épület a Shinto templomokban), az iwamai pedig az Oku-no-in-je (a belső szentély a Shinto templomokban). Ez azt jelenthette, hogy a tokiói aikido-gyakorlást nevezte ki nyilvánosnak, ez volt az, amit terjeszteni szeretett volna. Ez volt az az időszak, amikor a nagy, világháború utáni mesterek elkezdtek aikidózni Kisshomarunál és társainál. 1955-ben teljesen otthagyta a munkahelyét, hogy az életét az dojo vezetésének szentelhesse. Nagyrészt az ő munkájának volt köszönhető, hogy az aikido mai képe kifejlődött, tovább növelve O-sensei hírnevét.

1967-ben nevezték ki az Aikikai Alapítvány elnökévé, 1969-ben, édesapja halála után hivatalosan is megkapta az örökösi címet. 1999. január 4-én bekövetkezett haláláig töltötte be e tisztséget.

"Élettel teli jelenléte megmarad azokban, akiket megérintett és megmarad az aikido látomásában, amelynek megvalósításáért olyan keményen dolgozott." (Saotome Mitsugi)

A cikk forrása Guillaume Erard honlapja