Ueshiba Morihei - Az Alapító

  1883. december 14-én született, Tanabéban, három nővére mellett ő volt az egyetlen fiú a családban. Erős és képzett harcművész ősök utóda volt, fiatalkorában mégis gyenge és beteges. Apja ösztönzésére szumózni, úszni és futni kezdett, így rövid idő alatt roppant erőre tett szert. A tanabei középiskola elvégzése után abakusz (számviteli) főiskolára járt. A diploma után könyvvizsgáló lett, és munkájának elismeréseképp Tokióba akarták áthelyezni, de Morihei felmondott. Robbanékony természete miatt sokszor összetűzésbe került a törvénnyel, apjának nem kis fejfájást okozva ezzel...

1903-ban megnősült, Hacu Itogavát vette el. Ebben az évben jelentkezett a hadseregbe, de csak 157 centiméteres magasság felett vettek fel embereket, és Morihei nem felelt meg ennek a követelménynek. Elkezdett edzeni, fáról lefelé lógva, egy nagy követ erősítve magára nyújtotta gerincét. A következő sorozásnál sikerrel járt. Valószínű, hogy a fronton szerzett élmények hatása alatt lett feltűnően befelé forduló, nem találta helyét a világban. Apja biztatására folytatta jagju-rju tanulmányait, melyet még a hadseregben kezdett tanulni és 1908-ban mesterfokozatot ért el.

1910. végén megszületett kislánya, Macukó.

Egy barátja meghívására Hokkaidóra ment, hogy kiválasszon egy alkalmas helyet a letelepedésre. Az újrakezdésben a majdnem 30 éves Moriheit ismét apja támogatta. Hihetetlen energiával vetette magát a munkába, hamarosan köztiszteletben álló vezető lett belőle. Saját birtokán épített dojo-t, és az ide meghívott harcművész mesterektől tanult napi több órán keresztül.

1917-ben megszületik Morihei elsőszülött fia, Takemori. 1919-ben családját váratlanul hazaküldte, majd röviddel utána örökre elhagyta Hokkaidót.

Hazafelé tartva útba ejtette Ajabét, hogy találkozzon Oniszaburó Degucsival az omotó-kjó "szent gurujával". Mély hatást gyakorolt az érzékeny Moriheire az omotó-kjó központ légköre, és a "szent guru" személyisége. Apja halála után, 1920-ban gyermekeivel, feleségével és anyjával Ajabéba költöztek. Ez az év csapások sorozatát hozza: elveszíti első szülött fiát, majd meghal újszülött kisfia is. Némi vigaszt jelent számára, hogy 1921. júniusában újabb fia születik: Koecu (mai nevén: Kisshomaru). Oniszaburó ösztönzésére harcművészetet kezdett oktatni néhány omotó-kjó hívőnek. Első dojo-ját (Uesiba dzsuku) még saját házában nyitotta 1920-ban. Kezdetben daito-rju aiki-dzsucut tanított, de már ekkor érezhetővé vált Morihei stílusán egy új, más filozófiai alapokon nyugvó harcművészet. Ezt az új filozófiai alapot nyilvánvalóan az omotó-kjó jelentette. Megváltozott Morihei budó-szemlélete is. Később így fogalmaz a Mester: "Az igazi budó a szeretet munkája. Életet adni minden lénynek, nem pedig gyilkolni, vagy harcolni egymás ellen."

1924-ben Oniszaburó és néhány lelkes követője, köztük Morihei is, Mandzsuriába ment, hogy megvalósítsák Oniszaburó fantasztikus utópiáját: "A Béke Királyságát". Az omotó-kjó sintóista felfogása nem volt elég érthető és népszerű a mandzsuk között, akik leginkább buddhisták voltak. Így Oniszaburó megalakította az omotó-buddhizmust, s követői, Moriheivel együtt voltak a lámák. Ez a szervezkedés hamar feltűnt a mongol hatóságoknak, rövid úton fölszámolták "A Béke Királyságát".

Hazatérve Morihei újra belevetette magát a harcművészetek gyakorlásába. Egyre szemmel láthatóbbá vált Morihei sajátos stílusa. Oniszaburó a legnagyobb élő harcművésznek nevezte, így nem csoda, hogy mindenki őt akarta megverni. Szinte naponta tartott bemutatókat, küzdött meg más mesterekkel. Egyre többen érkeztek Ajabéba, hogy lássák a legyőzhetetlen mestert. 1925. őszén meghívják a császári udvarba, tartson egy 21 napos tanfolyamot a császári családnak. 1926. tavaszán Takesita admirális újra ráveszi Moriheit, hogy Tokióba utazzon, de ez alkalommal már családját is magával viszi, egy kis házat biztosítottak nekik a Siba Sirogane kerületben. Első ideiglenes dojo-ját Szinmazu herceg kastélyának biliárdtermében nyitotta. Edzésein szinte tömegek várakoztak a tatami szélén, hogy sorra kerüljenek. Morihei néhány tehetős tanítványa elhatározta, hogy egy hatalmas edzőcsarnokot épít a mesternek. 1931. áprilisában elkészült az új dojo, melyet Kobukan néven szenteltek fel. Morihei stílusa még alakulóban volt, így az oktatás távolról sem volt szisztematikus. A Kobukanban kialakult stílust Morihei aiki-budónak nevezte. Az aiki-budó, majd az aikidó megalkotásában, Morihei vallomása szerint, két ember volt a legnagyobb hatással rá: Takeda Szokaku és Oniszaburó Degucsi.

Később Morihei Ivamába vonult vissza, egy régi álma teljesüléséért kezdett dolgozni: egy farm-dódzsót szeretett volna kialakítani. Elkezdődött az aiki-dzsindzsa építése is, melyet 1943-ban szenteltek fel.

A II. világháború után az USA nyomására betiltották a harcművészetek gyakorlását, így a tokiói Hombu Dojo is Iwamába helyeződött át, ahol Ueshiba mester továbbra is tanított. 1948-ban indulhattak el ismét az edzések Tokióban. Ettől kezdve O-Sensei Aikidoja útra kelt, hogy meghódítsa a világot.

1969. április 26-án hunyt el Ueshiba Morihei, az Aikido alapítója. Tanítványainak átadott utolsó tanítása így szólt:

"Az Aikido az egész világé. Sohase gyakoroljátok öncélúan, mindig csak a másik emberért."

Halála után a császár az Aikido megalapításáért a Szent Kincs érdemrenddel tüntette ki. Az iwamai Aiki-szentélyben tiszteletére minden évben emlékszertartásra kerül sor.